2004.12.22                                                                                                                                              vissza a hírekhez

Zöld muzsika, druida tangó 

A Beltine zenekar 10-én este, a Mustárházban adott koncertet, kamarányi létszámú nézőközönség előtt. Néhányan tudatosan a koncertre készültek, mások, pedig csak ott ragadtak, de életkortól és indíttatástól függetlenül mindenkinek megmozdult a keze-lába –jó esetben mindkettő:)- az első dallamokat hallva.

A jól ismert és kevésbé közismert hangszerek egész skáláját vonultatta fel az együttes –utóbbiak közül a legszimpatikusabb a Tibi lábán ciripelő csörgő volt-. Azt pedig senki sem vette rossz néven, hogy nem csak hozott anyagból dolgoztak, mert a tanult módon, hangszer lett a faajtó is - ami zokszó nélkül tűrte a minősége ilyetén változását.

A „lelkes” „tömeg” lába rövid győzködés után táncra állt, és gyorstalpaló tanfolyam keretein belül elsajátítottuk, hogy miként lehet rövidke ugrándozás után hiánytalanul kiköpködni a tüdőnket. A zenét persze igencsak élveztük alatta, és a kezdeti zavarodottság után már a kettő láb sem tűnt olyan ijesztően soknak. Táncikáltunk ott körben, meg párban, ismerőssé lett idegenekkel is. Nagyszerű volt együtt táncolni, köszönet érte Zubály néninek :)

A koncert –és a kimenőm:)- vége felé úgy sejtettem, itt az ideje, hogy megtörjem végre a békésen zenélgető művészemberek „egyhangú” nyugalmát. Mint idegenlégiós, bevetettem magam a privát terükbe :), az előzőleg kicsikart ígéretet beváltva, pedig Tibi – bácsi :P- fürge kacsóját –városkapunyira nyitott szájjal-  lesve dobra kaphattam. Végül már majd’ olyan kecsesen forgott a kezemben a dobverő, mint egy petrencés rúd –node ez már magánjellegű probléma :) Viszont azt a környezetem sínyli, hogy azóta minden dobverőre kicsit is emlékeztető szerkezet –ennek számít a fakanál, a kés, a töltőtoll, a kötőtű, és a gyurmával manipulált-végű ceruza- számára potenciális veszélyt jelentek, mert az első utamba kerülő síkfelületen szétverem őket – méghozzá gyakorlás címén. Jelzem, a felbujtó Tibi volt :).

A zenélésnek sajnos vége lett, de ennek az estének az emlékét sokan belehajtogatták a képzeletbeli vigasz-ládikájukba. A kelta muzsika mesélő, vigasztaló, vidító dallamai azóta is ott fészkelnek a fülünkben, és vissza lehet hozzájuk menekülni, ha már túl nagy a világ.

Valaha-volt emberek álmai borzongatnak minket benne: régi érzések, soha-többé emlékek, álomszép csókok, falomb illatú boldogság. Ismeretlen pillanataiban az időnek mások vagyunk, mint akivé a sors ebben az életben formált minket. A zenének köszönhetően egy-egy érzésnyi-rezdülés erejéig megláthattuk azt a valakit, akik vagyunk, vagy voltunk. Köszönjük a fantázia-szép estét a zenekarnak.

Vedith

a lap tetejére