2004.09.25                                                                                                                                                vissza a hírekhez

Visszatekintő - EFOTT

Kissé megkésve bár, de szeretnék beszámolni az EFOTT-os fellépésünkről, mely mély nyomokat hagyott a Beltine tagjaiban (fájt minden tagunk… a szerk.), és reméljük, hogy azokban is akik ott hallottak bennünket.

Nyíregyháza és Fonyód nem szomszédos települések ugyebár, úgyhogy autóba be, és irány a Balcsi. Útközben az egyik benzinkútnál leteszteltük a gömbérzékünket és nekiálltunk a füves részen koedukáltan focizni. (Hú, már kezdtem rosszra-jóra gondolni! a szerk.) Néhány száz kilométer megtétele után ez igen kellemes tevékenységnek bizonyult! Az út vége felé enyhe punnyadás vett erőt rajtunk, de ez csak addig tartott, amíg színpadra nem léptünk. Innentől kezdve ugyanis kellemes meglepetések sorozata következett… (Ópiumpipások és sok-sok Akelások! a szerk.)

No persze előtte még muszáj volt belemerülni a hűsnek egyáltalán nem mondható habokba, ahol szintén előkerült a labda, de erről inkább nem számolnék be.(bénáztunk össze-vissza) (Mármint, hogy ti! a szerk.)

Első számú meglepetés, hogy volt egy ventilátor a színpadon, ami így ezer fokban, egy sátorban, aminek csak az egyik oldala nyitott, életmentő! Én speciel nagyon tudtam értékelni, hogy nem esik ki a kezemből a vonó az izzadtságtól, mint ahogy a Hegyalja Fesztiválon ez megtörtént. Tibi biztos nem annyira, mert ő volt a legtávolabb a légkavaró berendezéstől (észre se vettem, de jól szelelt a harmónika is… a szerk.) és nemigen érezte áldásos hatását. Amit viszont mindannyian örömmel konstatálhattunk, hogy a hangosítós srác profi volt. (Végre!!! a szerk.) Ez volt eddigi pályafutásunk legjobb hangosítása, amit közöltünk is vele. Hízott a mája rendesen, no de inkább ettől hízzon mint mástól. Ha tudnám a nevét most biztos közkinccsé tenném. No, ennyit a hangosító fényezéséről.

Nekiálltunk játszani és szépen elkezdett gyarapodni a hallgatóság létszáma (A kezdethez képest ez nem volt nehéz! ;-) a szerk.), és két-három szám után mindenféle külön felszólítás nélkül, spontán táncraperdülés következett, ami rendkívül szívet melengető látvány volt számunkra. Azt ugyan nem mondhatnám, hogy tömegeket vonzottunk, de akik ott voltak, azok nagyon élvezték. Néhány szám után Eri (Zubályné ;-))) a szerk.) nekiállt, hogy a spontán táncolókat megregulázza és az irányítása alatt jó kis táncház kerekedett. Azóta is emlegetjük mindannyian azt a derékig érő hajú félmeztelen srácot (Különösen a lányok. a szerk,), aki tök komolyan véve a koreográfiát, ropta az ír körtáncot a többiekkel együtt.

 Kellemes visszaemlékezni arra a fiatalemberre is, aki a végén odajött és közölte, hogy nagyon jók voltunk csak méltatlanul kevesen hallottak bennünket. Meg persze az sem volt rossz, amikor egy másik fiú elmondta, hogy  egy közeli sátorban arra ébredt, hogy minket hall és azt gondolta magában: na ezt megnézem magamnak., és így is tett.  Hát szóval, igen igen, még még!! (Ennyit a mi májunkról. a szerk.)

Jó visszaemlékezni ezekre a fellépésekre (a Hegyalja is hasonló kaliberű volt) most, amikor túlélvén néhány falunapot, ahol ugyebár nem a „mi” közönségünk van, s ilyeneket hallunk, hogy „öcsém k**va jók vagytok, csak diszkósítani kéne!”

Ki vagyunk éhezve már egy igazán jó hangulatú koncertre (is), ami persze nemsokára be is fog következni. Most tanulunk néhány új számot, amivel asszem, már semmi sem menthet meg bennünket a világhírtől. :-) Na ez egy picinykét túlzás, de mindenesetre mi borzasztóan élvezzük őket és ez már szinte elég is… De csak szinte, mert azt szeretjük, ha a közönség is élvezi amit csinálunk.

No, ennyi volt a merengés és most irány előre!

az írást elkövette: Ildikó

szerkesztő: Tibi

a lap tetejére